Nordlaos - Vang Vieng - Thakhek - Si Phan Don - Champasak

Lange ist´s her, dass ich geschrieben habe, schon 2011, Euch allen noch ein gesundes, erfülltes neues Jahr!

Ich möchte noch alten erzählen, vom „dag bat“ in Luang Phrabang. Das ist der morgendliche Almosengang der buddhistischen Mönche, bei dem sie von den Gläubigen Essensspenden erhalten. Eine hochreligiöse, stille Zeremonie, die in Luang Prabang zu einem Touristenevent verkommen ist, aber sehen wollten wir das natürlich auch. So stehen wir frierend morgens in der Dunkelheit am Straßenrand, aufdringliche Frauen wollen uns Reis andrehen, aber wir sind nicht buddhistisch und wollen nur angucken. Auf dem Bürgersteig sind die Touristen aufgereiht, zwischen ihnen einige wenige Gläubige, dann ein kleiner Weg für die Mönche und auf der Straße stehen schon die Angehörigen mit dem Fotoapparat in der Hand. Dann kommen die Mönche und man sieht ihnen an, dass es ihnen eigentlich ganz schön auf die Nerven geht, hier wie im Zoo an uns vorbeizumarschieren, aber sie machen brav ihr Körbchen auf und bekommen von allen immer ein Kügelchen Reis hineingeschmissen, manchmal auch Bananen, Kekse. Neben den Mönchen betteln kleine Kinder, die dann ab und zu von den Mönchen einen größeren Klumpen Reis bekommen, mit dem rennen sie schnell zu ihrer Mama, die ihn dann wieder schön verpackt an die nächsten Touristen verkauft, hahaha, gutes Geschäft. Wir sind bis ans Ende der Gabenkette gelaufen und nach den letzten Spendern reihen sich auch hier die bettelnden Kinder aneinander, deren große Körbe am Ende randvoll sind. Später haben wir dann gesehen, wie aus Klebreis geformte kleine Fladen in der Sonne getrocknet werden, um später verkauft zu werden, unendlich viele, in Luang Prabang wollten wir jedenfalls nicht mehr Klebreis essen...

NORDLAOS

Am 24.12. sind wir aufgebrochen nach Oudomxai, in der Nähe soll es eine tolle 16 km lange Tropfsteinhöhle geben, die man nur im Zusammenhang mit einer 2-3-tägigen Tour besuchen kann. 

Leider waren am Vortag gerade Leute dorthin losgefahren, sodass sie kein Auto hatten, uns dorthin zu bringen und die Höhlenbesichtigung also ausfiel. In der Stadt gab´s nichts zu sehen, außer viele dicke teure Autos, die uns doch sehr zum Staunen gebracht haben, in diesem armen Land. Und die Leute in Oudomxai waren wirklich ausgenommen freundlich, so viele falangs sehen sie hier nicht und dass ich auch noch die Zahlen verstehe, wenn wir fragen, wie viel     was kostet, hat sie schier aus dem Häuschen gebracht. Viele kleine Jungs haben uns angesprochen, weil sie ihr englisch üben wollten, das war sehr lustig.

Am 25. sind wir weiter nach Muang Khoua an den Nam Ou gefahren, wieder mit dem öffentlichen Bus, zu dem ich auch noch ein paar Worte schreiben muss: die Abfahrtszeiten stehen hier nicht fest, meistens fährt der erste Bus morgens zwischen 8 und 9 und man sollte möglichst früh da sein, da man dann noch einen Sitzplatz bekommt und der Bus losfährt, sobald er voll ist. Dabei entspricht das laotische Verständnis von voll nicht im geringsten unserem europäischen: was hier noch alles an Reissäcken, Hühnern, Kindern und Menschen in den Bus gepackt wird, wenn offensichtlich schon alles Plätze besetzt sind, ist schier unglaublich. Dann können die meisten Busfahrer auch nicht Autofahren, müssen ihre Busse aber über unzählige Serpentinen durchs Gebirge auf und ab fahren, beim rauf fahren wissen sie nicht, dass man, wenn man mehr Gas gibt und einen Gang zurückschaltet, schneller hochkommt, nein, da wird bis zum bitteren Ende im höheren Gang getuckelt und wenn der Bus dann wirklich nicht mehr weiterkommt runtergeschaltet und meistens gleich der Motor abgewürgt. Jaja, so eine Busfahrt von 5 Stunden, davon 3 Stunden Berge mit Durchschnittsgeschwindigkeit 20 km/h, Rechtskurve, Linkskurve, immer wieder Schotterpiste, Schlagloch, Abgasgestank und neben mir mein Mann, dessen größte Stärke nicht gerade die Geduld ist, kann wirklich lustig sein.

In Muang Khoua mündet der Nam Phak in den Nam Ou und das Städtchen hatte eine tolle Atmosphäre, die ganze Zeit spielten Kinder im Wasser, fischten, badeten, an den steilen Hängen bestellten die Einheimischen ihre Gärten, die Fähre über den Nam Ou, tapferes Verbindungsstück auf dem Weg nach Vietnam, blies fleißig schwarzen Rauch in die Luft und brachte Lkws, Menschen und Wasserbüffel zur anderen Seite, nebenan das kleine Holzboot nahm lieber nur die Mofas mit, die sie auch auf das Dach von Bussen packen, haben wir schon öfter gesehen... 

Wir hatten eine tolle Unterkunft direkt am Fluss, das Manotham Guesthouse, dass man nur über eine Hängebrücke über den Fluss erreichen kann, für 3 Euro die Nacht (für uns beideJ), Besitzer war Düan, der sagte um 6 gibt es essen, wir essen zusammen, das war sehr lecker und sehr lustig, wir mussten vor, während und nach dem Essen gaaanz viel LaoLao trinken, das ist der laotische Reisschnaps, haben Reiseerfahrungen mit einem französischen Pärchen ausgetauscht, die im Oktober einen Monat in Myanmar waren und total begeistert waren, man kann ohne Probleme auch individuell reisen, und jetzt steht also fest: wir fahren auch!

Am 26. ging´s weiter mit dem Boot auf dem Nam Ou nach Muang Ngoi, ein Dorf, das man nur per Boot erreichen kann. Der Reiseführer schrieb schon, dass in Muang Khoua ein Boot zu chartern, das einen flussabwärts bringt, eine Bewährungsprobe für Gelassenheit und Humor sein kann, wir hatten aber das Glück, dass wir 12 Falangs waren mit dem gleichen Ziel und damit ganz guter Verhandlungsbasis. Natürlich war der Preis erst mal 120.000 Kip (12 €) und nicht wie am Vortag 100.000, aber letztendlich sind wir nach einer halben Stunde verhandeln, Spielchen spielen, immer wieder zählen, ja wir sind tatsächlich 12! erfolgreich für 100.000 Kip in unser Boot gestiegen und in 4 Stunden nach Muang Ngoi geschippert, durch wunderschöne Karstlandschaft, unberührten Dschungel. 

Das Dorf lebt jetzt nur noch vom Tourismus, ist aber wahrscheinlich durch die Abgelegenheit und eben die Tatsache, dass man dort nur mit dem Boot hinkommt, ziemlich ursprünglich geblieben und liegt traumhaft schön umgeben von Karstkegeln, hinter dem Dorf kommen die Reisfelder und man kann toll wandern. Wir sind hier 3 Nächte geblieben und haben abends ganz schön gefroren, höchsten 10 Grad und das Leben spielt sich trotzdem immer draußen ab. 

Außerdem haben wir André kennen gelernt, mit dem wir uns in Vang Vieng wieder getroffen haben, Silvester gefeiert, Csongor ist grad mit ihm klettern und morgen fahren wir zusammen mit dem Kajak nach Vientiane, der Hauptstadt von Laos.

Von Muang Ngoi sind wir am 28. wieder mit dem Boot Richtung Süden gefahren, Umsteigen in Nong Kiao in den Bus nach Luang Prabang, das 

Boot war einfach schon zu kalt und an diesem Tag sowieso dichte Wolken, in denen die schönen Berge verschwunden waren, auch dieser Bus nach laotischem Verständnis gefüllt, der Fahrer ein Meister der Schalttechnik, wir saßen ganz hinten und hatten nach 4 Stunden Fahrt haarscharf die Kohlenmonoxidvergiftung verpasst. Deshalb haben wir uns auch dafür entschieden, die 350 km nach Vang Vieng einen Minibus zu nehmen, teurer, aber angenehmer, obwohl auch der Fahrer nicht fahren konnte...

VANG VIENG

liegt ca. 150 km nördlich von der Hautstadt und der Weg dorthin durch die Berge war kurvenreich aber wunderschön. Das Dorf liegt in einer Traumlandschaft aus Karstbergen mit vielen Höhlen, direkt am Fluss und man kann hier richtig viel unternehmen. Allerdings hat Vang Vieng auch den Ruf einer Partyhochburg, vor allem für Australier und man kommt hier ganz leicht an Marihuana, Pilze und Opium, die Bässe dröhnen bis tief in die Nacht. 

Also waren wir sehr skeptisch, haben ein laut Reiseführer ruhiges Guesthouse gefunden, abends haben wir dann gemerkt, dass der Schuppen schräg gegenüber neu sein musste, der fing um 8 mit lauter ekelhafter Musik an, sodass es uns auch mit Ohropax wieder aus dem Bett warf. So hatten wir aber genug Zeit, uns eine ruhige Unterkunft zu suchen und sind fündig geworden: das Phoubane Guesthouse, 50.000 Kip mit Toilette, Warmwasser und die Zimmer sind echt liebevoll eingerichtet, der Besitzer sehr nett, sehr zu empfehlen!

Und in Vang Vieng kann man wirklich verdammt viel unternehmen, wir sind letztendlich 6 Tage geblieben. Partypeople gibt es auch, aber es gibt auch genug andere und sie bleiben ganz gut unter sich, tagsüber beim Tuben, dass heißt im LKW-Schlauch 3 km auf dem Fluss von Bar zu Bar treiben und sich volllaufen lassen, oder in einer der vielen Bars, wo die ganze Zeit Seifenopern wie Friends laufen, ein trauriger Anblick, aber gut gefüllt, und abends auf der Partyinsel wo der Zirkus weitergeht. 

Wir waren hier 2 Tage wandern, 2 Tage mit dem Mofa zu ein paar Höhlen unterwegs, haben Silvester gefeiert und die Zeit sehr genossen.

Am 04.01. haben wir ein Tour gebucht nach Vientiane: mit Kajak! Zunächst 1 Stunde mit dem Pickup fahren an den Nam Lik, dort sind wir in die Kajaks eingestiegen, unsere Rucksäcke wurden mit dem Auto weitergefahren, Kajak fahren mit 2 schönen Stromschnellen, in beiden sind Csongor und ich mit dem Kajak umgekippt, beim ersten Mal war´s für mich nicht so witzig, als ich das erste Mal auftauchen wollte war über mir das Kajak, hatte schon ziemlich viel Wasser geschluckt und dann muss ich in so einen Scheiß Wirbel gekommen sein, der mich so nach unten gezogen hat, dass ich für einen kurzen Moment echt dachte, jetzt ist es vorbei, trotz Schwimmweste bin ich nicht hochgekommen, in der einen Hand das Paddel, sie hatten uns eingebleut, das dürfen wir auf keinen Fall verlieren, dann endlich hab´ ich über mir ein Kajak gesehen, was ich greifen konnte und der guide hat mich aus´m Wasser gezogen... der Schreck saß ganz schön tief. Beim nächsten Umkippen hatten wir ja dann schon Routine und es war halb so wild. Die Flusslandschaft war toll und endlich mal ohne Motor durch die Landschaft fahren! Zwischen durch gab´s noch Spieße mit Reis und die Männer konnten von 13 m hohen Klippen in den Fluss springen. Das Ende der Tour war nicht so lustig, wir sollten mit Pickup nach Vientiane gebracht werden, Fahrtzeit 2 Stunden, die hat sich aber auf 3 verlängert, weil der Fahrer dachte, er verdient sich mal noch ein bisschen dazu und fährt in jedem Dorf langsam, um Leute einzusammeln, wir waren schon zu 8 und so war´s auf dem Pickup ganz angenehm, er hat es aber geschafft noch 15 Leute mitzunehmen... Tourismus in Laos ist noch ziemlich unorganisiert und vor allem die Fahrerei ganz schön anstrengend.

Vientiane haben wir uns nur abends ein bisschen angeguckt, so viel zu bieten hat die Hauptstadt nicht und mit dem, was wir noch vorhaben, bleibt uns nicht mehr so viel Zeit, also sind wir am nächsten Tag weiter nach Takhek, 335 km südlich von Vientiane, und um unsere Resourcen zu schonen, mit dem normalen Bus. 

Als dieser pünktlich um 9.30 den Motor anließ und der Bus nur nach deutschen Verhältnissen voll war, wurden wir richtig euphorisch. Zu früh gefreut: auf dem weiten Weg (300m) aus dem Busbahnhof, hielt der Fahrer erst mal bei jedem, um noch ein Schwätzchen zu halten, 20 min später, weitere 300 m nach Verlassen des Busbahnhofs hielten wir wieder und es stiegen noch 15 ziemlich heruntergekommene Typen zu. Bei Csongor war die Freude schon großJ, sie steigerte sich ins unermessliche, als wir nach weiteren 5 Minuten erneut bei einem Markt hielten und der Motor ausgestellt wurde. Dann stürmte eine Horde Essensverkäufer den Bus und quetschten sich samt Ihres Angebots durch die vielen Menschen, Säcke und weitere Fahrgäste wurden noch eingeladen und der Fahrer schraubte die ganze Zeit an einem Moped rum, warum nur, wollte er lieber damit weiterfahren? Nachdem die Spiegel abgeschraubt waren, wurde mir klar, dass das Moped auch mit sollte, ja sie packen sie auch in den Bus, nicht nur obendrauf. Das war dann eine lustige 7 Stunden Fahrt, bei Pausen immer über Moped und Säcke hinausklettern, unzählige ungarische Flüche, wunderbar.

DER LOOP

Thakhek war für uns Ausgangspunkt für den „Loop“, eine 440 km lange Rundstrecke durch mal wieder (langweilig wird´s trotzdem nichtJ) wunderschöne Karstlandschaft, die man mit dem Moped in 3-4 Tagen fahren kann. Aufgebrochen sind wir am 06.01., 180 km, man, tat uns der Arsch weh, die letzten 80 km durch solch tolle Landschaft, Ziel war Konglor, Dorf und Höhle. 

Gewohnt haben wir in einem sehr freundlichen familiengeführten Guesthouse, das Sailomyen für 60.000 pro Nacht. Am nächsten Morgen Höhlenbesichtigung, schon allein der Eingang zur Höhle ist ein Traum, türkisklares Wasser, steil aufragende Berge, ein wolkenloser blauer Himmel, man mietet für 100.000 ein Boot  plus 5000 Eintritt pro Person, läuft in die Höhle, besteigt das Boot und fährt los in die Dunkelheit hinein, auf einem Fluss, der Hallen bis 100 m hoch und 60 m breit in den Berg gefressen hat, dazwischen schön beleuchtete Tropfsteine. Nach einer Stunde kommt man aus der Dunkelheit auf dem türkisenen Fluss wieder ins Sonnenlicht, um uns herum Dschungel und steile kahle Berge, eine Traumlandschaft. Und weil wir um 8 Uhr morgens die Ersten waren, waren wir auch ganz allein... schöner kann´s nicht sein.

Dann wieder 160 km mit dem Moped, wir fahren zu zweit auf einem, 45 km davon schlimmste Schotter/Stein/Sandpiste, am Ende entlang, und immer wieder über einen riesigen Stausee mit abgestorbenen Bäumen, Sonnenlicht des späten Nachmittags, das sich dem Abend zuneigt, verzauberte, unnahbare, bezaubernde Märchenlandschaft. 

Wir erreichen Thalang, auch hier ein tolles Guesthouse: Sabaidii für 50.000, preiswerte Küche und sehr lecker. Einzig störend ein eisiger Wind, der uns nach Sonnenuntergang schon um halb 7 ins Bett treibt, weil´s draußen einfach zu kalt ist...

 Den nächsten Tag nur 116 km zurück nach Thakhek, zwischendurch Höhlen- und Badestellenbesichtigung, der Wind hat sich gelegt und zurück in der Mekong-Ebene ist es bis Sonnenuntergang, den wir in Thakhek am Mekong über Thailand sehen, wieder schön warm. Traumhafte drei Tage mit wunderschöner abwechslungsreicher Landschaft, und unglaublich freundlichen Einheimischen auf der Strecke, wir glauben, das ist das ursprüngliche Laos, so muss es hier vor 5 Jahren überall gewesen sein...

Erfüllt voller schöner Erinnerungen, warm ums Herz und warm vom Lagerfeuer sitzen wir in Thakhek und warten auf unseren Nachbus, vielleicht kriegen wir Plätze, vielleicht auch nicht, in 2 Stunden um 9 pm werden wir es wissen...

SI PHAN DON

Wir haben einen Platz für den Nachtbus nach Pakxe bekommen, VIP Sleeping bus, und tatsächlich mit Liegen, übereinander, die waren allerdings für Asiaten gebaut, sodass ich mich noch ausstrecken konnte, aber für Csongors Beine war schon nicht genug Platz und auch nebeneinander war´s für uns beide ganz schön eng, aber immerhin liegen. 

Morgens gleich weiter mit dem Minibus auf die Si Phan Don, die 4000 Inseln, ein Gebiet in Südlaos, wo der Mekong auf km Länge km breit ist und unzählige Inseln und Sandbänke freigibt. Außerdem gibt´s hier den größten, will sagen wasserreichsten Wasserfall Südostasiens, den Khon Phapheng, den haben wir uns wegen teurer und nicht so leichter Erreichbarkeit gespart und lieber den Somphamit- und Tad Namtok-Wasserfall angeguckt, die konnte man nämlich zu Fuß bzw. mit dem Fahrrad erreichen. 

Ansonsten waren wir ein bisschen enttäuscht, alle haben die 4000 Inseln  als so tolles entspanntes Reiseziel gepriesen, und ja, die Inseln sind entspannt und schön, aber so geht es einem auf so vielen Inseln, ja, das Gefühl hat mich bisschen an Belle-île der Hiddensee erinnert, aber so besonders war es hier nicht. Außerdem müssen vor uns schon so viele da gewesen sein, dass die Einheimischen nicht mehr wirklich freundlich waren und man für wenig Qualität ganz schön tief in die Tasche greifen musste. Übernachtung für 70.000 Kip, teurer war´s nur in der Hauptstadt Vientiane. Also sind wir nur 2 Nächte geblieben, hatten einen tollen Tag Inseltour mit Fahrrad, Wasserfälle, Strände, Baden im Mekong und Süßwasserdelphine gucken.

 CHAMPASAK UND VAT PHOU

Gestern sind wir aufgebrochen nach Champasak, der alten Königsstadt, zum ersten Mal in Laos auf dem rechten Ufer des Mekong... 

Hier haben wir den Vat Phou besichtigt, ein Heiligtum der Khmer, das älter ist als Angkor und heute eine wichtige Pilgerstätte der Buddhisten ist. 

Viele alte Steine und ein steiler Aufstieg, der mit schöner Aussicht belohnt.

Morgen fahren wir auf das Bolaven-Plateau, eine Hochebene wo Kaffee angebaut wird und wo´s touristisch unerschlossen ist. Richtung Vietnam, in das wir am 17. im Dreiländereck Laos-Kambodscha-Vietnam einreisen werden...

Liebe Grüße und bis bald, Anna

Láosz Délen

Vang-Viengtöl délre

2011 elsö napját újévi sétával kezdtük a Lusi-barlanghoz, 3-4 km a falutól rizsföldeken keresztül be a hegy gyomrába, a barlang hasonló mint a többi, sok hatalmas cseppkö, itt sok sárgas-barnás szinü is volt kb 1 km, gyakran banbuszhidon, létrán kellett mászni, a végén már csak én mentem-kúsztam el a kék lagúnáig, ami nem volt valami látványos csak egy föld alatti tó.

Reggel béreltünk motort, hogy az északra 14 km-re lévö barlangokat is meglátogassuk, az elején kicsit bosszantottak a Laoszi pénzlehuzások, parkoló 5e, szedett-vedett banbuszhid 5e/fö, aztán önkéntes kiséret a barlangig, mintha nem ismernénk hogy egy Cave nyil vajon hova mutathat. Ha 4-5-szöri NO-ra sem értik meg, hogy egyedül is eltalálunk, akkor általában megálluk, leülünk, ilyenkor az emberünk is megáll, azt néz bután, de már csak pár perc és kicsit több NO és magunkra hagy. A barlangok 10e/fö a belépö, itt is mindig van önkéntes vezetö, aki egy szót sem beszél angolul, csak gyorsan végigszalad (tényleg szalad) és kasziroz, idáig szerencsére mindig megtaláltuk a szép helyeket, és egyikben sem tévedtünk el.

Itt a Hoi, Loub és Nam barangokat néztük meg, az utobbi nem igazán csepköves, de el van árasztva, és egy teherautó belsöbe ülve, kifeszitett kötélzeten be lehet jutni kb 300 m-re, ide is csak egyedül mentem be (Anna kicsit megfázott) nagy élmény volt az egy szem lámpámmal a vizen. 
  Àndré-val leszerveztünk másnapra egy  fél napos sziklamászást, meglepöen jo felszerelést kaptunk, a vezetök is jol képzettek, különbözö nehézségü falak egymás melett kb 25-30m magasak, a 7-dik után már nem is kivántam volna a délutáni adagot.

4.-én elindultunk Vientiane-ba, egy tura keretében elöször Laoszi szokás szerint 40 perc késés, majd elindulás után egyböl tankolás 1,5 h száguldozás egy pick-up platóján, felettünk 8 kajakkal. Rövid oktatás után be a folyóba, ami igaz nem egy Socsa de igen gyors, sok sziklával jonéhány zúgóval, 2-nél sikerült is borúlni, az elsönél Anna nagyon megijedt, amikor feljött, a csonak alatt taláta magát, majd elkapta egy örvény ami lehúzta mentömellényestöl, engem közben vagy 30 m-re elsodort a viz, mire visszamásztam adigra már Anna-t is felhúzták a kajakba. Finom ebédet grilleztek nekünk a sziklafalon, elötte volt még egy kis bátorságpróba 13m-röl a folyóba ugrás, nagy élmény volt! A tovább úton sem unatkoztunk, a vezetök már nem jöttek, igy a taxis szabad kezet kapott, 8-unk mellé még vagy 15 embert bezsufolt a platóra, hiába tiltakoztunk, ilyenkor ugy tett mintha nem értene, mikor ütögettem lassitásnál a fülke tetejét azért rájött, hogy mindennek van határa. Igen nehezen találtunk szállást Vientien-ben, vagy nagyon drága, vagy teltház, esetleg csak drága de nagyon lepusztult. A fövárosban nem terveztünk maradni, elsö blikk-re Hódmezövásárhely is lehetne, csak itt melette folyik a Mekong, ami itt már szélesebb a Dunánknál, meg van pár Wat, és egy csodás diadaliv. Reggel megküzdöttünk a tuk-tuk kartellel, akik horror áron szálitanak a deli buszállomásra (60 e-et alkuttuk 50e-re, 10 km) ehez képest a 340 km-re lévö Takhek kerül 50e-be. Laoszban nagy divat lett a új biszállomásokat épiteni minimum 4 km-re a várostol, nagyobb városokba 10km-re és legalább kettöt, igy mivel helyijárat nincs a tut-tuk néha többe kerül mint a több száz km-es buszuzás. Ez a másik nagy kedvencem itt, a mindenható buszsöfför.

Meglepö modon 9h30-kor pontban elindultunk, mindenkinek volt rendes ülöhelye, középen csak 4-5 zsák hevert, az utolsó két üléssoron tetöig megpakolva csomagokkal, örültünk is mert ilyen knfortos utazáshoz még nem volt itt szerencsénk. Egy percen belül realizálodott, itt sem lesz másképp, a sofför egyenként megált az összes kolégánál elbucsúzni, majd amikor a kijárati kaput elhagytuk felszált vagy 15 muksó, ezután folyamatosn haladtunk vagy 300m-ert, ahol 4-5 kajaárus jött föl nagy tálcákkal és préselték át magukat a középen állókon, fél óra után már kicsit zaklatott voltam, ekkor mondja Anna hogy a sofför közben szerel egy motort, miután lecsavarta a tükröket rádöbbentünk, hogy a gép is az utitársunk lesz, sikerült nekik elöre még bezsufolni, igy lagalább 3 ember tudott rajta is ülni. Hatalmas sebességel közelitettünk célunk felé, röpke 7 óra alatt le is gyürtük a távot, néha a hátso ajtót nem lehetett kinyitni annyian áltak, elöl meg kis tornagyakorlat bemutatása után, át lehetett bicskázni a motoron. Takhek-ben egyböl egy nagyon barátságos tuk-tuk-os bácsi talált meg, aki az eredeti 20e/föt engedte lealkudni 15e/fö-re, mivel minannyian tudtuk hogy még igy is pofátlanul sok, ezért véletlenül félreértette a kinézett szálás cimét, és a város másik végében rakott ki, miután tiztáztuk a félreértést, közölte hogy 5e/fö-ért elvisz a jo cimre is, ehejett gyalogoltunk, igy legelább hosszab séta lett mintha egyenesen a busztól a szállásra mentünk volna!

A Loop (Motoroskörút)

Takhekben a Travel Lodge-ben száltunk meg (50e), itt lehet Mr. Ku-tól mtort bérelni, ö megigért mindent, hogy nem Kinai, hanem jo állapotu gépet kapunk (jo drágán) a 450km-es turánkra, csak másnap láttuk a jarmüvünket,ami persze Kinai koppintás, nagyon nehezen lehet lefele váltani, nem jo az öninditoja, a tükör olyan rövid nyélen volt, hogy csak magamat láttam akárhogy álitottam (ezt kicserélte) és elindunk a turánkra. Mi az ajánlott utvonallal szembe mentünk, mert igy lehetséges 3 nap alatt megtenni a távot, amire 4 napot mondanak. Az elsö 100 km a Mekong völgyében, semmi érdekes, sajnos a folyóra nincs kilátás, keletre látszanak a szép hegyek, aztán a 8-as föúton Vietnám fele, itt már kezdödik a hegyi szakasz, karszthegyek, szép panoráma.

40 km múlva beértünk egy hatalmas megencébe, itt 40 km nyilegyenes uton haladtunk, olyan érzés volt mintha a sivatagban motoroznánk, kiszáradt rizsföldek, alig láttunk fát, sok por. Megáltunk egy kis faluba, ahol a boltos gyorsan körbekiabálta, hogy itt vannak a falangok (hosszúorr),nagyon örültek nekünk, Annat fogdosták, hogy milyen fehér meg izmos, elökerült egy igen iluminált bácsi (szerintem valami pártfövlaki) aki kicsit beszélt angolul, itt legalább igazi Laoi árat fizettünk, ami kb a fele az edigi falang áraknak. Innen már nem volt messze Kong Lor, a mai célunk (180 km), itt egy nagyon kegves csaladi panzioba landoltunk (Sailomien 60e) 5 ora motorozás után igencsak fájt a seggünk. Elmentünk kicsit sétálni még a folyóparton, szép környezet, rengeteg kacsa, mosakodo emberek, játszo gyerekek, dolgozó asszonyok.

Reggel korán mentünk a barlanghoz, igy az elsö csónakot megkaptuk, amivel áthajoztuk a földalatti folyót, 6,5 km-t kanyarog a hegy alatt, néhol 100m magas, 60 széles a barlang, a folyó valahol sekélyebb, ki is kell szálni, pár helyen begyorsul it-ott kis szigetek, zátonyok, egy helyen sok csepkö, érdekes szines megvilágitással. Két óra volt oda-vissza a túra (100e a csónak) hatalmas élmény volt. Ezután már roboghattunk is Thalang felé 160 km a mai adag. Ismét visza a sivatagos részen, majd megszakértettem az épülö vizierömüt, jo 80 km szerpentines uton, aztán elértük a 8/b föutat, ami olyan állapotban van mintha egy Magyar földúton átküldenének tiz század harckocsit és ezekután még lebonbáznák, nem kelett sokszor 3.-ba kapcsolnom, igen nehezen tudtuk tartani a 15-20 km/h átlagot. A faluban ahol pihenöt tartottunk, pont akkor volt vége a sulinak, a gyerekek elöször félös pillantást vetettek ránk, majd mosoly és sabadi (szia) és nagy boldogan elhalattak melettünk, ezután már csak a falangozást halottuk. A hegyekben az út összeszükül egy sávosra, itt kifogtunk egy faszállito nyergesvontatót, attunk neki egy cigiszünetnyi elönyt, de igy is 5 perc múlva beértük, nem volt egyszerü megelözni egy 10-el haladó 25 m hosszú kamiont ugy hogy mi max 15-el tudtunk robogni. 40 km múlva elértük a Nam-Theun viztározót, innen szúper murvás ut vezet tovább. Laos nagyon rárepült a vizierömüvek épitésére, nem is csoda olyan adotságokkal mint Swájc. A hegyek között felduzasztanak egy kis folyót, majd srégen átfurják a hegyet, és alul termelik az áramot. 

Ez a tározó 2 éve készült el, az elárasztott terület tele kiszáradt fával, az uj élövilág még nem jelent meg (mint a Kao-Sok-nál Thájföldön), igy igen kisérteties utunk volt 40 km-en keresztül amig kereszteztük a tározót. A szállásunk a hid melett a Sabadi Gh .volt szintén nagyon kedves tulajjal, csak a szél volt olyan elviselhetetlen hogy fél7-kor már az ágyban voltunk (mi voltunk az egyetlen turisták) Inne már csak 120 km volt vissza Takhek-ig Ismét csodás karszhegyek, átéltük az elsö balestet az utunk folyamán, a helyieknek mindig nagy élmény ha leelözik a falangokat, most is elszágúldott melettünk a földesen vagy 60-al egy motor, az út túlldalán egy bivaj megijedt, átrohant ök meg bele a szerencsétlen jószágba azután meg az árokban landoltak, nem hittük, de egyböl felkeltek, buko nélkül flipfloppban kutya bajuk. Megnéztünk pár barangot amik azért nem voltak annyira nagy számok, érdekes mmentum volt a Budha barlangnál (400 Butha szoborvan ment) Anna-n hosszú nadrág volt (hogy Budha ne lássa a térdét) de rá akartak eröltetni egy szoknyát (idáig mindig jo volt a hosszunadrág), majd kicsit üldögéltünk a barlang elött, és az árus lány hozza ki azokat az ajándék virágokat a barlangból ait 10 perce eladott. Tehát lopni szabad Budhátol, csak szoknya legyen rajtad? Lemotoroztunk még a Mekong partjára (kb 2 Duna széles) ittunk pár sört, vissza Mr.Ku hoz, és Anna nagyon diplomatikusan (én kicsit ingerültebb lettem volna) elmagyarázta neki,hogy a motorja életveszélyes (töbször leblokkolt menet közben) Csak este 9 kor tudjuk meg hogy kapuk-e jegyet az éjszakai buszre Pakxe-ba. Igy visszamentünk a régi szálásunkra, majd éjjel felgyalagoltam jegyet venni, aztán vissza a tábortüzhöz, azt hajnali 1-kor a buszhoz. 

Alvo buszra kaptunk jegyet, itt csak ágyak vannak, sajnos Laoszi méretben, igy nekem igen szükös volt, valahogy mégis tudtam aludni, mert alig telt el kis idö már Pakxe-ban voltunk (6 ora), itt sem akartunk idözni, hanem egyböl tovább délre a szigetekhez.

Si Phan Don – Négyezer sziget

Nakasang-ba érkeztünk, innen csónakkal vezet az út tovább a szigetvilágba. Ennek a hatalmas folyónak is van legyözhetetlen akadálya itt, ezer felé ágazik, hogy rengeteg szigetet alkosson, mert nem tudja lekoptatni a gránitot. Mi Don Khon szigetét vettük célba, a fuvarozó maffia itt is müködik, mi fehérek nem utazhatunk a helyiekkel egy csónakban, am 20 e/fö, de kettönknek 60 e, persze ha már 4-en lennénk akkor 80 e, vártunk egy órát de nem jött több turist, megnéztük a helyi piacot, hatalmas pontyok, amúrok, harcsák, meg amiket nem ismerek, aztán kiperkáltuk a töbszörös árat és át a szigetre. 

Nagyon szép vidék, a folyó nem tudja, hogy mit kezdjen magával, össze-vissza folyik, mindenhol szigetek, sziklák, vagy csak úgy nönek a bokrok a vizben. A déli sziget a nyugisabb, itt akartunk szállást keresni, eszméletlenül elvannak szállva az árak, kétszer körbejártuk a falut mire beláttuk hogy kénytelenk vagyuk 70^e-et kiadni, egy átlagos bungalóért, igaz most a Mekong fölött ülök a teraszon. Èszaki szigeten olcsobb, de az inkább a fiatalok partizos helye, és a hidpénz 20 e naponta, a látnivalókmeg délen vannk, igy ugyanaz az ár.

Elsétáltunk a legközelebbi Mekong vizeséshez, kb 10m a szintkülömbség, probál küzdeni a viz a sziklákkal, csiszolgatja, mély kanyont vályt, nagy élmény. Reggelit az elözö esti etteremben fogyasztottuk, van itt egy nagyon kedves 10 év környéki kislány, aki a fönökasszony (csak ö beszél angolt,, meg tud olvasni Laoul) adtunk neki Thájföldröl hozott filctol készletet, meg füzetet. Biciglit béreltünk, elöször átkerekeztünk az északi szigetre, nem bántuk meg, hogy nem ott száltunk meg, majd a délin a másik vizesést néztük meg. Ez még durvább mint a Ny-i oldali, most kis viz van, mégis ezerfelöl folyik a viz össze, hogy lezúduljon a kanyonba, kb 10 m-el kisseb a viz mint az essös évszakban, lehet sétálni a mederben, szép türkiz szinü a Mekong, mindenütt eszkábált halcsapdák, banbuszvarsák. Elgurultunk a déli pontig, a Franciák a kolonia idöknem probálkoztak itt egy átrakodó álomással hogy inne vasuton szálitották a cuccot kb 10km-t északra, aztán megint hajo Kina fele, de látszik hogy nem nagyon fecceltek sok energiát a propjokbe (ha németek lettek volna, már komplett zsiliprendszer lenne itt) Itt lehet csonakkal az édesvizi Delfineket megnézni, kicsit szkeptikusak voltunk, mert a motor zavarja az állatokat (nagyon profin csináják, lassn közelitenek, majd kikapcsoljak) de mégis befizettümk rá. 60 e egy csonak, épp jött egy Swájci újságiró akivel osztoztunk az áron, ö egy érdekes nöci volt, mi már vagy a 20.-ik delfint láttuk ö még egyet sem, két helyi kisérölye volt akiket folyamatosan csicskáztatott, egy szót nem beszélt Laosziul, mikor hozzánk szolt akkor se nézett ránk, de ugy gondolta ö a legfontosabb személy itt, nem tudom milyen utikönyvet irhat, (frencia, szerencsére nem ismerjük) de sok köze a valosághoz nem lehet.Egy orás volt a delfinles, nagyon sokat láttunk, néha csak 15-20 m-re töllünk, volt hogy párban usztak, nem gondoltam, hogy az édesvizi delfin is 2-3m hosszú. Visszakerekeztünk a szállásra, az éttermes kislány rajzolt nekünk szép cicákat, kicsit angoloztunk vele és leszerveztük a honapi utunkat a Wat-phou hoz.

Luang Praban és Èszak Laosz

Luang Prabang (dec22-23)

A félszigeten találtunk nagynehezen normális áron (6€) szép nagy szobát, este megkerestük az ételpiacot, ahol hatalmas adag zöldségeket lehet összeválogatni egy tálra, hozzá finom füszeres kolbász, és mézes csirkecomb. Nem tudok mit kezdeni Luang Prabanggal, szép takaros majdnem europai stilusu házak, huszon valahány csodás watt, de rengeteg turista, akik elvárják ugyanazt mintha Franciaországban lennének. A belvárosi éttermek szinte csak europai kinálat meg burger, pizza, szerencsétlen pincérek télapo sapkában rohangálnak, mindenhol müfenyö stb.Azért találtunk egy egyszerü helyet, ahonnan kiváloan megfigyelhettük a turistákat akik szintén nem tudják hova csöppentek. Reggel korán keltünk hogy megnézhessük a szerzeteseket napfelkeltekor ahogy adományt gyüjtenek. Ebböl is turista szenzácio lett, megrohamoznak az árusok hogy vegyünk egy kübli rizst amit adagonként kanalazhatunk a szerzetesek tégelyébe, mivel nem vagyunk Budhisták ezért ugy gondoljuk ezt nem illik csak azért mert mások is…   Persze helybeli alig, a turikat meg kisbuszokkal hozzák, amikor megjelennek a narancsruhások, méhrajként nyüzsögnek a fotosok közöttük, az adományozok meg a 20-ik után már unja az ételosztást, persze a szerzetesek sem rajonganak a csupasz rizsért, a csokit, kekszet megtartják, a rizst meg suttyomba kidobják a kisgyerekeknek, akik ezzel rohannak elöre, és a mama ujból eladja a turistnak. Elhatároztuk, hogy itt többet rizst nem eszünkJ A reggeli piacon láttunk érdekes dolgokat, szépen felfüzött bambuszpatkányok, sült denevér, frissen belezték a kigyót, damilra füzték a békákat, mindenféle madárkák sülve, élve, mi maradtunk a papaja ananázs reggelinél. Megnéztünk pár wattot, felmásztunk a város közepén lévö dombra, este megint vegapiac.

Èszak Laoszi kör

Reggel korán ki tuk-tukoztunk az északi buszpályaudvarra, Laoszban nem lehet pontosan tudni mikor megy a busz, nyolc és fél tiz közt valamikor.
Oudomxai volt az uticélunk majd 200 km északra, viszonylag jo busz (lesejeltezett Korei) meglepöen haladtun az elsö 120 km-t 2 óra alatt legyürtük, aztán bebizonyosodott hogy a Laoszi buszsöfförök nem olyan ügyesek mint a thai kollegáik, jött a hegyi szakasz, volt hogy 20 km-t egy ora alatt tettünk meg, ugy hogy folyamatosan mentünk. Nem ismerik a váltást, addig nyomja neki amig meg nem áll a busz, aztán visszavált de már késön, töbször lefulladtunk, elözésnél folyamatosan az elötte lévö mörött-melett, majd dudál nagyot mellé gurul és ha szerencsére az elözendö lefékez akkor sikerül a manöver, ha nem akkor vissza mögé, promáltam mondani neki hogy ha estleg gázt ad közben talán sikeresebb. A 80 km meglett 3,5 óra alatt, igazi nagy hegyek (2000m) közé másztunk fel, sajnos a nagy részükröl már kivágták a fákat, ezekután felégették igy most csak gaz van, pár helyen telepitgetnek új erdöt, késöbb lett dzsungeles rész is. A hegyi faluk nagyon szegények, igen egyszerü bambuszviskok, viszont a thai falvakkal elentétben viszonylag rendezett, tiszta, mindenhol csirkék, disznok, azemberek tesznek-vesznek. Elgémberedve érkeztünk meg a provinc fövárosába, északra Kina, keletre Vietnámba vezet innen az út, meg is látszik a városon, ennyi drága dzsippet Pesten nem látni, hatalmas kinai piac, olcso szállás. 40 km-re van egy barlangrendszer (16km) ide szerettünk volna elmenni 2 napra, de tegnap elment egy csoport, a másik kocsijuk meg rossz. Ez lett volna a karácsonyi ajándékunk, sok más nagyon nics a városban, pár gyerköccel beszélgettünk, akik örölnek hogy látnak fehér ember mert tudnak kicsit angolozni, atán egy banános palacsinta társoságában töltöttük a szent estét.

Reggel zötyögtünk tovább Muang Khoua felé, a csodas Láoszi föuton, ami a Karakószörcsögi bekötöutnál is rosszabb állapotban van, 3 óra múlva már el is értük az Ou folyót amerre a következö napokban fogunk hajokázni. Csodálatos szállást találtunk a függöhidon túl, tiszta bungallo, eszméletlen panoráma 3 €-ért, orákig bambultuk a halászó, moso kavicsbányászó gyerekeket a mélyben, majd a kompátkelönél folytattuk a bámészkodást, ahol az öreg leharcolt hajókomp szolgáll. 

A folyó kb 30 m, a komp 15m, egy vassodronyra kikötve egy pontom, ehez odaeszkábálva az oldalára egy tolóhajó ami ide-oda forgolódik ha nekiindúl hatalmas útjára. Melette a konkurencia, kis motórcsónak a gyalogosoknak, de motort, sörösrekeszeket is belepakolnak. Este a házigazda család fözött, együtt ettünk, közben fejlesztettük a Laoszi szúkincsünket, szerencsére nagyon hasonlit a thájra, igy a már megtanult 3 szavam végzödését átalakitva rögtön tudtam Laosziul, ami meg új az szinte magyar: kajszi (mi a neved) kakija (hamutál) Anna persze szerencsére profi, már tud számolni, alapdolgokat kérdezni. A számolás igen fontos Laoszban, mert semminek nincs kiirva az ára, mindig kérdezni, sokan nem beszélnek angolul, fizetés után meg ismét számolni, mert sokszor kevesebbet kapunk vissza, néha meg többet! (Laoszban kb 20% az anafalbétizmus) Összeismerkedtünk 2 francia párral, ök is már régebb óta úton vannak, infocsere, nemrég jöttek Burmá-ból, és nagyon szépeket meséltek, ugyhogy szinte biztos hogy mi is megyünk majd. Reggel irány a hajóállomás, Muang Ngoi Kao-t  és sok másik falut csak csonakkal lehet megközeliteni, min 10 ember kell hogy elinduljon a hajó, mi lettünk 12-en falangok, ekkor kitalálták hogy 120ezer fejenként, mondom nekik, hogy akkor inkább kibérelnénk egy csonakot 1,2millióért, persze többet akartak, de 5 perc alatt lealkudtam nem olyan jók számtanból, mert megvoltak gyözödve, hogy ugyanannyit kapnak. 4 óra hajóut, néha vadviz, közben sok falú, halász, mosónök, aranymosók, vizibivaj, disznók. 

Jappán utitársunk nagyon szép pontyot vett amiböl a vacsora lesz. A falu szinte csak a turistákból él, mindenkinek van valami biznisze, bungallo, fözés, túravezetés, caffe stb. 3 €-ért itt is találtunk a falu szélén csendes helyen bungit, elsétáltunk a közeli barlanghoz de nem volt nagy szám. Maradtunk még 2 napot, mert itt igazi dzsungel van, szép karszt hegyekkel, reggel vagy 20-an elindultunk a közeli vizesés megkeresésére, rizsföldeken keresztül nagyon szép helyeken át vezetaz út, mármint ki merre probálkozik, mert tábla térkép az nincs.

A szomszéd falu éttermében a tulaj még útba igazitott minket, majd a völgyben még találkoztunk az Osztrákokkal akik éppen visszafele tartottak mert szerintük zsák utca, mi azért még kersgéltük az ösvényt, 20 m patakmeder után elöbukkant, majd eltünik és igy tovább, kb 2 órán kereztül küzdöttük felfele magunkat, a patakocska már csak 1 m széles volt, közben kis gonosz piocákkal harcoltunk akik lesböl ugráltak ránk a levelekröl, de aztán mi is feladtuk, pedig szerintem csak 1-200m hiányzott. Utolag kiderült hogy a vizeséses falut is csak 4-en találtuk meg, igy egész jól teljesitettünk. Innen ismét hajoval ndultunk tovább Nong Kiao-ba, ahol semmi érdemlegest nem találtunk ezért inkább ismét a Laosz Volánt választottuk, hogy az extra kényelmes szolgáltatásuk igénybevételével röpke 3,5 óra alatt leszáguldjunk a 120km-t Luang Prabang-ba, ahol visszamentünk a régi szálásunkra, és a megszokott piacra.

Kis kalkulálás után ugy döntöttünk kiprobáljuk a minibusz szolgáltatást, mivel ki kell tuk-tukozni a buszállomásig igy csak 2€ val több mint a LaoVolán és házhoz jönnek. Vang Vien 105 ezer Kip, megint egy nagyon ügyes sofförel akinek igen nagy hiányoságai voltak a vezetés terén de épségben megérkeztünk. Az ún itt is nagyon szép hegyeken át vezet, sajnos haosnlóan sok helyen csak a dzsungel helyét láttuk. Sok rosszat olvastam korábban Vang Vienröl, föleg a fiatalok kegvenc berugos helye, gyönyörü környezetben, nagyon sok turista, leginkább Ausztrálok akik egyfolytában kiabálnak, probáltunk minnél meszebb menni a központtól, egy nyugisnak látszó vendégházban találtunk szobát 5 €-ért, este kiderült hogy szemben egy nagyon hangos bár van ahol éjfélig dübörögtek, igy nekünk is el kelett foglalnunk magunkat, itt már könyebb az internet elérhetöség, sok café-ban van frie wifi, meg körbejártuk éjszaka a falut kerestünk csendes szállást másnapra. Reggel gyors szállásváltás, igy szilveszter elött sok helyen van már telt ház, aztán elindultunk a hegyekbe túrázni. 

Rizsföldeken kis falvakon keresztül vezet az út, sok helyen kinálnak hideg innivalót, rengeteg privát barlang probál becsábitani, de nekünk mára csak a túra volt betervezve, megfigyeltük a helyi utépitést, ahogyan kézzel törik a sziklákat, nagyon kemény munka, sok az étterem, nagyon jutányoasan lehet igazán finomakat enni. Sokkal rosszabra számutottunk, van egy negyed ahol a beszívott berugott turisták fekszenek és Jóbarátokat meg rajzfilmeket bámulnak órákon keresztül, de ezenkivül a hely abszult rendben van. 31.-én béreltünk motort hogy a kicsit távolabbi barlangokat elérjük. Probálkoznak a föútról letériteni, hogy a barlang nevében van egy másik betü és azt hiszed ez az igazi, de szerencsére láttunk egy profi térképet amit lefotoztunk, igy mindig tuttuk hova menjünk. A barlangok nagyon komolyak, eszméletlen gyönyörü csepkövek, nagy tágas járatok, a bejáratnál kristálytiszt viz amiben lehet uszkálni. Este találkoztunk André-val akit Muang Ngoi-ban ismertünk meg egy együtt indultunk szilveszterezni a parti szigetre. Mindenhol ingyen wiskit meg koktélokat osztogattak, nagy tüzet raktak,tüznyelés meg tüzkarikán átugrálás volt müsoron. Àtkeveredtünk egy érdekes bárban ahol a középkorú tulajok már nagyon szét voltak csúszva, mindenre azt mondták, hogy már elfogyott, mikor mutatom, hogy a hütöben még elég sok sör van azért kaptun. A hejbeliekkel táncoltunk egy sort Laoszi népzenére és koccintottunk az új évre!